
Tolna Megyei Módszertani Gyermekjóléti Központ
Szekszárd
Aáry-Tamás Lajos, Böhm Éva, Csepeli Ágota, Filó Erika, Grád András, Gyurkó Szilvia, Heinerné Barzó Tímea, Kasza Mónika, Katonáné Pehr Erika, Mentuszné Terék Irén, Purda Zsuzsa, Somfai BalázsSzerkesztő(k): Herczog Mária
A Meritum sorozat legújabb kötete A gyermekvédelem nagy kézikönyve megjelenésének célja, hogy egy helyen legyen összegyűjtve minden olyan lényeges gyakorlati információ, amit a szélesen értelmezett gyermekvédelem területén tevékenykedőknek ismerniük kell.
A kézikönyv írása és szerkesztése során mindvégig azt tartottuk szem előtt, hogy a kézikönyv nemcsak jogászoknak és gyermekvédelemben dolgozó szakembereknek szól, hanem pedagógusoknak, védőnőknek, orvosoknak, önkormányzati szakembereknek, szülőknek, és gyermekeknek egyaránt, akikre más-más feladat hárul. A gyermekvédelem kiváló elméleti és gyakorlati szakemberei által közösen írott könyv, az elvi alapok kifejtése során a Gyermekvédelmi törvény gyermeki és szülői jogokkal és kötelességekkel kapcsolatos rendelkezéseit, a más ágazathoz tartozó alapvető gyermekvédelmi tevékenységeket, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások körét dolgozza fel, majd ezt követően tárgyalja a gyermekvédelmi gondoskodás új rendszerét és eszközeit, végül a jelentős mértékben megújult gyámügyi szervezet és eljárás szabályait foglalja magában.
Complex Kiadó, 2011
Szociális intézményeknek, szociális munkásoknak, gyermekjóléti szolgálatoknak, óvónőknek, pedagógusoknak, önkormányzati szociális és gyermekvédelmi munkatársaknak, gyámhatóságoknak, gyermekvédelmi intézményeknek és szakértőknek ajánljuk ezt a könyvet, amely a szociális munka és a gyermekvédelmi tevékenység szakmai szabályait tartalmazza mindig hatályos tartalommal. A cserélhető lapos kivitel lehetővé teszi, hogy a kötet rendszeresen aktualizálásra kerüljön, így ennek használója mentesül a jogszabályok módosításainak nyomon követése, a jogi karbantartás fárasztó és felelősségteljes műveletei alól.
A kiadó negyedévente megjelenő pótlapokkal aktualizálja a kötetet.
Complex Kiadó
Szerkesztő(k): Aáry-Tamás Lajos - Joshua Aronson
A kötet a legutóbbi kutatási vizsgálatok eredményein keresztül mutatja be azokat az iskolai veszélyeket, amelyek - elsősorban - a középiskolai pedagógusokat, tanulókat érintik, és amelyek különböző lelki, testi, anyagi károk okozásában manifesztálódnak. Tanuló és tanuló, pedagógus és tanuló között mindkét irányban értelmezzük a cselekedeteket. Ugyanakkor az iskolai élet állandó szereplői mellett esetenként megjelennek további szereplők is, leggyakrabban a szülők.
A magyar vonatkozású kutatási eredmények ismertetése mellett megszólaltatjuk Joshua Aronson amerikai oktatási szociálpszichológust is, aki - folytatva édesapja, Elliot Aronson munkáját -, egy mélyreható és hasznos esszével járult hozzá a kötethez.
A szakmai művet Elliot Aronson értékelésével ajánljuk a magyar olvasóknak: "Ez a könyv egy életbevágóan fontos problémakörről közöl egy sor tanulmányt. Mindenkinek hasznos tanulságul szolgálhat, akinek az oktatás és gyermekeink boldogsága fontos. Örömömre szolgál megtudni, hogy Magyarországon az iskolai agresszió problémájával ilyen becsületesen és nyíltan foglalkoznak."
A kötet a közoktatás rendszerének működését meghatározó jogszabályokat a gyermeki jogok oldaláról közelíti meg. A közoktatás lényege a gyermek felkészítése a sikeres életkezdésre, olyan biztos alapokhoz juttatása, amelyekre egész életén át támaszkodhat. Ehhez minden gyermeknek joga van, a családi hátterétől, a képességeitől és az élőhelyétől függetlenül.
A könyv célja annak bemutatása, hogy a közoktatás szereplőinek milyen jogaik és kötelezettségeik vannak, hogyan juthat hozzá minden gyermek azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyek biztosítják személyisége kibontakozását, megfelelő fejlődését.
A tanulónak segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy jogait érvényesítse, és ehhez a szükséges tájékoztatást, segítséget a pedagógusoktól megkapja. Ugyanakkor a tanulói jogok érvényesítésében fontos szerepe van a szülőnek. A pedagógus kötelezettsége, hogy figyelmeztesse a szülőt, ha gyermeke jogainak megóvása érdekében intézkednie kell. A szülő az esetek túlnyomó többségében a pedagógus által közölteket elfogadja, tudomásul veszi, teljesíti.
Complex Kiadó, 2010
A „Gyermekjogi műhelytanulmányok” címmel kezdett sorozat első köteteként jelent meg ez a vaskos tanulmánykötet. Szerzői a Jogismeret Alapítvány Gyermekjogi Műhely projektjének belső szakmai pályázatán nyertes jogászok. Tárgykörei a gyermekek jogainak különböző jogterületei – de különös: gyermekjogi metszetekben. A gyermeki jogok ugyanis nem azonos kategória a gyermekek jogainak összességével; hanem az emberi-állampolgári jogoknak azt a különös szintjét jelenítik meg, amelyeknek alanya kifejezetten a gyermek. (S nem pedig a különböző ágazati jogok kiskorú alanya: fogyasztó, tanuló, ügyfél, elkövető, jogosult, stb.) A gyermeki jogok a jogrendszer gyermek-szintű absztrakciójának termékei. Azok az alanyi jogok és állami, intézményi, felnőtt kötelezettségek tartoznak e körbe, amelyeket a gyermekek ügyeiben eljáró szerveknek, intézményeknek és személyeknek a gyermek, mint különös jogalany ügyeiben kell érvényesíteniük. Gyermekjogi tanulmánykötetünk szerzői a gyermeki jogok érvényesülése szempontjából vizsgálnak egy-egy ágazati, szakmai jogalkalmazási területet:
1. dr. Bíró Endre: A gyermeki jogok, mint új jogágazat. Gyermeki anyagi jogok és gyermeki eljárásjogok
2. dr. Czumpf Eszter: Csecsemőgyilkosságok és az örökbefogadás
3. dr. Duenas Berdár Valéria: A családban nevelkedés joga
4. dr. Gyolcs Judit: Pártfogó felügyelet végrehajtásának időproblémái
5. dr. Jásper András: A gyermeki jogok érvényesülése a közoktatásban, diákjogokban
6. dr. Józsa Réka: Gyermekjogok az élsportban
7. dr. Karsai Edina: Gyermek elhelyezése válóperben és a gyermek jogai
8. dr. Kocsis Anita Dominika: Média és gyermeki jogok
9. dr. Kovács Ervin: Gyermeki jogok a büntetőjogban
10. Dr. Könczei György: A fogyatékossággal élő gyermekek jogainak karakteres megjelenése a nemzetközi jogban
11. Nagy Annamária: A gyermekjogi képviselői tevékenység szakmai hatásai 2004-2009.
12. dr. Nagy Erika: Legalizált gyermekrablás
13. dr. Németh László: A gyermekvédelmi szakellátásba elhelyezés gyermekjogi problémái
14. dr. Somfai Balázs: Kapcsolattartás – az új Brüsszel-II. tükrében
15. dr. Scheirich Gyula: A nevelési felügyelet gyermekjogi problémái
16. dr. Tanoss Zsuzsanna: Gyermekbántalmazás a családban
17. dr. Varga Szabolcs: Iskolai konfliktusok jogi kezelése és a gyermeki jogok
Jogismeret Alapítvány
www.jogismeret.hu

A tartalomból:
Bevezető:
Molnár László: Az együttműködésről
Fókuszban:
Bede Nóra – Rakos Eszter: “Életük rendszerint belefér egy sporttáskába”
Mérleg: Rákó Erzsébet: Intézményben élni
Nézőpont:
Markovits Judit: A napköziről – másképpen
Beszélgetés:
Varga T. Márta: Biztos Kezdet a Gyerekházakban
Ombudsmani Oldalak:
Rajzinger Ágnes – Tóth Krisztina – Zeller Judit: Rendszer – elmélet?
Bemutatjuk:
Takács Viktória: A vitát is tanulni kell
Karaván Művészeti Alapítvány: lehetőség tehetséges gyerekeknek
Búcsúztató
Szarka Attila: Dolgozószobai beszélgetések. In memoriam Volentics Anna
Jelzőrendszer - Szakmai program -Adósságkezelés
Bevezető
A szociális ellátások szakmai tartalmának folyamatos fejlesztése megköveteli, hogy a szociális intézményekben végzett szakmai munka is alkalmazkodjon ezekhez a változásokhoz, és kialakítson, deklaráljon egységes szakmai elveket, állásfoglalásokat. Emellett a szociális igazgatás felsõbb szervei által megfogalmazott jogszabályi és hatósági döntések, valamint szakmai elvárások nem nélkülözhetik a gyakorlati terepen dolgozók mindennapi tapasztalatait sem.
Mindezek felismerése folytán a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet 2009 januárjában létrehozott hat szolgáltatásspecifikus módszertani munkacsoportot. A munkacsoportok tagjait a regionális és egyházi módszertani intézmények delegálják szakértõik közül. A Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézetben jelenleg mûködõ munkacsoportok: a Pszichiátriai és Szenvedélybeteg Módszertani Munkacsoport, a Fogyatékosügyi Módszertani Munkacsoport, a Hajléktalanügyi Módszertani Munkacsoport, a Családsegítõ Módszertani Munkacsoport, az Alapszolgáltatási Módszertani Munkacsoport, valamint az Idõsügyi Módszertani Munkacsoport.
A módszertani munkacsoportok – széles körben is egyeztetve a területen dolgozó munkatársakal – módszertani ajánlásokat fogalmaznak meg egyes szolgáltatások, tevékenységek vonatkozásában. Ezeknek az ajánlásoknak a célja a szolgáltatást mûködtetõ és fenntartó szervezetek segítése és támogatása, továbbá az, hogy iránymutatást adjanak adott tevékenységek ellátásához. A módszertani ajánlásokban megfogalmazottak – természetesen az idézett jogszabályi vonatkozások kivételével – nem kötelezõ érvényûek, csak a kívánatos és elérendõ optimális szolgáltatási elemeket, tevékenységtartalmakat határozzák meg, melyek alkalmazása, felhasználása javasolt az adott szolgáltatást végzõ szakembereknek, a szolgáltatóknak és fenntartóiknak.
Az alábbiakban a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet a Módszertani Családsegítõ Szolgálatok Országos Munkacsoportja által a jelzõrendszer kiépítése és mûködtetése, a Szakmai Program, valamint az adósságkezelés tárgyában megfogalmazott ajánlásait teszi közzé, ezzel is igyekezvén hozzájárulni a terepen végzett szociális tevékenységek jobbításához.
Megjelent a Szociálpolitikai Elemző Csoport (SZECS) „ A szociális szolgáltatási rendszer folyamatai 2002-2007 között” című kiadványa. Az összefoglalóban a vizsgált időszakszociális szolgáltatások folyamatait és jellemzőit bemutató idősoros statisztikai adatelemzése található. A tanulmány célja, hogy a szolgáltatásokat nem ismerő érdeklődők is hasznos információkhoz juthassanak. A kiadvány végén külön rész foglalkozik a szociális szolgáltatások finanszírozásával és annak az érintett időszakon belüli változásával.
Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet, 2010
A tartalomból:
-Bevezető: Herczog Mária: Szegénység az Európai Unióban
-Fókuszban: Szigeti-Ferenczy Judit: Anyává lenni – másképp. Örökbe fogadó anyák korai szerepfelvétele
-Mérleg: Bátki Anna: Örökbe fogadott gyerekek érzelemregulációs fejlődése
-Nézőpont: Az SZMM Gyermek és Ifjúsági Osztály munkatársai: Az ifjúság nem társadalmi probléma, hanem a társadalom erőforrása
-Beszámoló: Bozsek Nikolett: Merre tartasz, Ifjúság? Marcali város és vonzáskörzetében tanuló gyermekek és fiatalok életmódvizsgálata
- Győrfi Éva (ford.): Hogyan erősíthető meg a gyerekek részvétele a gyerekjogok monitorozásában?
-Ombudsmani Oldalak: Rajzinger Ágnes: Ombudsmani fellépés a kisgyermekes családok védelmében
- Dr. Kovács Orsolya Ágota: Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának gyermekjogvédő tevékenysége 2010-ben
-Búcsúztató: Radoszáv Miklós: A TANÁR Úr! Dr. Dickmann Mátyás
-Mozaik: „Példát mutatnék, hogy mindig van kiút!”
2009-ben színes és elegáns formában került átdolgozásra a Gyermekjogokról gyerekeknek című kézikönyv, amely az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezményének rendelkezéseit foglalja össze. A Kézikönyv az Európai Unió pénzügyi támogatásával, a"Civil szervezetek és az antidiszkriminációs törvény végrehajtása" program, "Van Jogod!" címû projektje (2006/018 176.03.01-0022) keretében készült. A kötetben kifejtett nézetek a szerzôk nézetei, ezért semmiképpen sem tekinthetôk az Európai Unió hivatalos állásfoglalásának.
Szerzôk: Gyôrfi Éva – Herczog Mária – Kômûves Ágnes
Szerkesztette: Herczog Mária
Ez a könyv tanároknak, segítô foglalkozásúaknak, szülôknek és minden érdeklôdô felnôttnek készült annak érdekében, hogy segítsen a gyerekek jogainak megismerésében és alkalmazásában. A könyvben néhány olyan területet emeltünk ki, amelyeket hangsúlyosan fontosnak ítéltünk, ezekrôl szólnak a különbözô fejezetek. Ugyanakkor felhívjuk az olvasók figyelmét az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény valamennyi cikkét részletesen tárgyaló kézikönyvre, amely e segédkönyvnél jóval bôvebb keretben tárgyalja a gyermekjogokat.
A „Legyen jobb a gyermeknek!” Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának 2009. évi jelentése.
Az elveszett illúziókról szól az utolsó húsz évünk? A nemzeti önsorsrontásról? Az árulók és igazak harcáról? A sorozatunkban közreműködő
történészek, közgazdászok, szociológusok, társadalom-lélektannal, joggal foglalkozó tudósok kritikailag értelmezik a közelmúltat és a jelent,
de nem ítélkeznek. Mindegyikük saját tudományának eszközeivel, módszereivel igyekszik feldolgozni választott tárgyát, megmutatni,
miként formálódott, alakult a magyar társadalom, gazdaság, politika és kultúra az utolsó két évtizedben. Reméljük, köteteink egyszerre
segítik a megértést, a reális nemzeti önismeretet és az új tartalmak, gondolatok, programok létrejöttét. Bízunk abban, hogysorozatunk
nyomán vitákgazdagítják, színesítik a szellemi-tudományos életet. Ezek alapozhatnak meg egy új nemzeti jövőképet – húsz év után.
A NAPVILÁG KIADÓ és a
POLITIKATÖRTÉNETI ALAPÍTVÁNY gondozásában

2009-ben jelent meg a Gyámhivatalok 11. balatoni konferenciájáról készült kiadvány, amelyben a szakmai vezető az előadásokat, az elhangzott tényeket, gondolatokat, véleményeket foglalja össze.
Szerzők: Dr. Katonáné dr. Pehr Erika, Zsíros Sándorné, Dr. Klempa Éva, Marcsa László, Dr. Csepeli Ágota, Dr. Somfai Balázs, Dr. Kovács Zsuzsa, Dr Tőke Alajos, Dr. Brávácz Ottóné. Szakmai lektor és szerkesztő: Dr. Purda Zsuzsánna
Tartalom:
Bevezető
Előadások
-A szociális válság és a gyermekjólét, a gyermekvédelem
-Önkormányzatok és gyámhivatalok kapcsolata
-Törvényi változások a gyermekvédelemben, a családjogban
-A közjegyzői és a gyámhivatali eljárás összefüggései
-Méltó módon gondoskodni
-A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) módosításának
gyámhivatalokat érintő rendelkezései
-Nemzetközi családjogi kérdések a gyámhatóságok eljárásában
Szekciók
- Közvetítés a gyermek érdekében
- A gondnokság egyes fajtáinak összevetése, a hivatásos gondnoksággal kapcsolatos dilemmák
- A gyermek ideiglenes hatályú elhelyezése illetve nevelésbe vétele
- Azonosságok-különbségek
A kiadvány elérhető a www.onkornet.hu és a www.toosz.hu honlapon.
„A könyv úgy mutatja be a gyermeki jogok érvényesítésének szükségességét és lehetőségét, hogy annak olvasása, idézése önmagában
felér egy képzéssel, eddigi ismereteink,
nézeteink felülvizsgálatának lehetőségével. Kiemelten támogatja az emberséget, megértést,
együttérzést, befogadást, szolidaritást, egyéni, közösségi és állami felelősségvállalást és munkamegosztást. Egy ilyen módon felnőtt
generáció esetén ez biztosítékot
jelenthet egy, a mainál jóval élhetőbb és barátságosabb világ esélyére.”
Herczog Mária
Család, Gyermek, Ifjúság

A tartalomból:
Bevezető - Herczog Mária: Ünnepeljük együtt a Gyermekjogi Egyezményt
Bemutatjuk - Győrfi Éva Az emberi jogi nevelés – érték!
Bemutatjuk - Győrfi Éva: Van jogod! A gyermekek jogaikkal kapcsolatos tájékoztatása az első védelmi intézkedés
Ombudsmani oldalak - Retkes Zita: „Joggal az erőszakkal szemben” – az állampolgári jogok országgyűlési biztosa Gyermekjogi Projektjének
2009. évi zárókonferenciája

Sokan mondják, hogy íróasztal mellől nem lehet gyermekvédelmi tevékenységet végezni. A gyakorlatban tevékenykedő szakemberek viszont gyakran említik, mikor egy-egy jó „fogást” látok munkájukban, hogy nem tudnak, nem akarnak, nincsen idejük írni. Így van, aki ír, s van, aki átgondolja a leírtakat, s azt végiggondolja a gyakorlat mentén. A gyakorlat az elmélet nélkül olyan lenne, mint a tervrajz nélküli házépítés.
Nem véletlen, hogy jogszabály bizonyos tevékenységeket tervdokumentáció meglétéhez köti. A tervdokumentáció elkészítéséhez pedig komoly elméleti tudásra van szükség. Valahogy így van ez a gyermekvédelemben is. Vannak fogalmak, elvek, amelyek mentén meg kell tervezni a gyakorlati tevékenységet, amit aztán végre lehet hajtani (persze szükség esetén kritikával).
Ahogy tervrajz a kivitelezőt átgondolásra, megfontolásra, mérlegelésre készteti, úgy a gyermekvédelmi tevékenység elméleti megtervezése nagyfokú összpontosítást, odafigyelést követel meg, a mindennapok gyakorlatát végző szakemberektől.
Megjelent a Pont Kiadó gondozásában 2009-ben

A könyv a társadalmi problémákat értelmezni és megoldani igyekvő szociálpolitikai gondolkodásmódba szeretné bevezetni olvasóját. A klasszikus jóléti államok kiforrott szociálpolitikai paradigmáján túl áttekinti a szociálpolitika társadalmi- és eszmetörténeti előzményeit, azt, hogy a modern kapitalizmusok és a problémamegoldó gondolkodás miképpen vezetett a szociálpolitika sajátos eszmei és intézményi kereteinek kialakulásához. Igyekszik bemutatni az elmúlt évtizednek azokat a fejleményeit, amelyekről a szakirodalomnak még nincs kiforrott álláspontja, megértésük mégis fontos napjaink szociálpolitikájának értelmezéséhez. A könyv zárófejezete a szociálpolitika, mint szakpolitika néhány alapvető gyakorlatát igyekszik megvilágítani – nem titkolva azt, hogy nincsenek kész receptek, a szociálpolitika vitákkal, konfliktusokkal „terhelt”, de egyben szép és izgalmas terep is. A könyv tehát nem teljesen szokványos „bevezetés” a szociálpolitikába: nem pusztán az alapfogalmak kézikönyve, hanem megtalálhatóan benne az alapvető szociálpolitikai fogalmak és koncepciók is. A kötetet haszonnal forgathatják nemcsak a felsőoktatásban résztvevők és a szakterületen dolgozók, de a napjaink társadalmi kérdései iránt érdeklődő olvasók is.
Napvilág Kiadó, 2009
A kapcsolattartási (láthatási) jog, mint a házassági bontóperek egyik „járulékos kérdése", a maga önállóságában eddig nem kapott kellő figyelmet. Míg egyik oldalról a gyermek kapcsolattartási joga egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemzetközi jogalkotásban és jogalkalmazásban, addig Magyarországon a figyelem továbbra is csak egy-egy megdöbbentő ügy nyilvánosságra kerülésekor helyeződik a kapcsolattartásra. Ugyanakkor mind a felbomló házasság, mind a megszűnő élettársi kapcsolat több ezer gyermek életét érinti. A Szerző egyetemi oktatóként, mediátorként valamint a gyermekvédelmi és gyermekjogi szakterület kutatójaként egyaránt azt tapasztalta az elmúlt években, hogy valami, valamiért nem úgy működik és történik a családok, párok, szülők és gyermekeik kapcsolatában, ahogyan azt ők szeretnék. Nem az történik az igazságszolgáltatás, hatósági eljárások keretében, amit a felek szolgáltatásnak hisznek és amit az eljárások során elvárnak. A Szerző a hazai jogalkotás és jogalkalmazás, valamint a családjogi tárgyú nemzetközi egyezmények alkalmazásának segítése céljából ad választ a felmerülő kérdésekre. Meghatározza a kapcsolattartási jog egyes eseteit, rendszerezi a kapcsolattartás formáit. Rávilágít a különbségekre a családon belül és családon kívül nevelkedő gyermek kapcsolattartási joga szempontjából, valamint komplex szemléletet ad a családjogi (kapcsolattartási) ügyek jobb megítélése és „kezelése" érdekében.

Alapkönyv a gyermekek szocializálódásáról, érzelmi, értelmi éréséről az iskolás évek alatt. Amerika legnépszerűbb gyermekgyógyásza, a fantasztikus Spock doktor már szülők generációit segítette át tanácsaival a gyermeknevelés nehézségein. Most ismét az ő útmutatása révén győzhetjük le a gyermekeink iskolás éveiben ránk váró gondokat.
Ez a könyv, valójában a folytatása az első két életévről szóló kötetnek, Spock doktor mindennapos gyakorlatából származó rövid irásait gyűjti egybe. A nagy tapasztalatú orvos ezen írásaiban az iskolás évekre koncentrál, ismerteti a problémákat és hatásos módszereket kínál azok megoldására. Olyan alapvetően fontos témákban nyújt ismereteket, mint például: - a gyermek félelmei és dühkitörései; - a mindennapok stresszhelyzeteinek kezelése; - miként taníthatjuk meg gyermekünket az igazi értékek tiszteletére és a felelősségre; - az azonos korúak között jelentkező agresszivitás kezelése; - a hatékony oktatás; - az iskolai munka előnybe helyezése, - a mostohaszülők helyzete és végül, de nem utolsó sorban - a bimbózó szexualitás megértése és hogyan beszéljünk gyermekünkkel a szerelemről és az olyan fenyegető veszélyekről, mint például az AIDS.

A felnövekvő új nemzedék, a gyermekek védelme az utóbbi évtizedben világszerte az érdeklődés homlokterébe került, és ezzel megnövekedett feladat hárul mind a hatóságokra (gyámhivatalokra, bíróságokra, rendvédelmi szervekre), mind a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberekre (ügyvédekre, szociális munkásokra, hivatásos és nem hivatásos nevelőszülőkre, pártfogókra). A gyermekvédelem kiváló elméleti és gyakorlati szakemberei által közösen írott mű elemzi a gyermekvédelmi gondoskodás rendszerét és eszközeit, valamint a gyámügyi szervezet és eljárás hatályos szabályait. A jogalkalmazók, valamint a felsőoktatási alapképzésben, szakirányú továbbképzésben résztvevő hallgatók számára nélkülözhetetlen kézikönyv ismerteti az ide vonatkozó hatályos jogszabályokat, illetve a gyermeki jogok elméletét és érvényesülésének gyakorlatát bemutatva segít eligazodni ezen a nagy jelentőségű jogterületen. A könyv harmadik kiadása kiegészül a gyermekvédelmet közvetlenül érintő, bírósági és gyámhatósági feladatot is jelentő hatályos nemzetközi szerződések kivonatos közlésével, az örökbefogadásra vonatkozó általános szabályok elemzésével, valamint egy, a témával kapcsolatos részletes irodalom-jegyzékkel.
Kézirat lezárva: 2009-ben

A szerző kanadai pedagógus, szülő és tanácsadó is egyben, könyvével segítséget próbál nyújtani azoknak, akik problémás gyermekekkel foglalkoznak, akár szakemberként, akár szülőként. Azt vallja, hogy ezek a gyerekek valamennyien szenvednek, különböző, gyakran nagyon súlyos stresszhelyzetekben élnek. A családon belüli erőszak, egy hozzátartozó halála vagy betegsége, a válás, az alkoholizmus, a szegénység, a diszkrimináció mind-mind komoly hatással vannak a gyermekek életére, viselkedésére. Fran Newman technikákat ajánl, amelyeknek segítségével felismerhetjük, milyen tényezők játszanak szerepet egy-egy gyermek magatartásának megváltozásában, illetve hogyan lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A könyvben ismertetett módszerek nem igényelnek speciális szakértelmet, drága eszközöket, csupán odafigyelést, empátiát és türelmet, töretlen hitet abban, hogy minden gyermeknek elvitathatatlan joga van emberhez méltó életet élni.
Pont Kiadó. Fordította:Recski Ágnes
A gyermekvédelem rendszerében a főszereplő a gyermek, az ő személyisége. A gyermek is autonóm személyiség, az öröklött adottságok, a szociokulturális környezet - pszicho-szociális hatások, a nevelés és az egyéb önfejlesztő tevékenységének integrációja. Így válik világossá, hogy a gyermek a az említett hatásokat magába építve, saját belső késztetései segítségével alakítja ki önmagát személyiséggé, aki vagy megfelel a kultúrában elvártnak, vagy a vesztesek életpályájára kerül.
Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007
A gyermekbántalmazás, elhanyagolás, abúzus látszólag az utóbbi években került a figyelem középpontjába. Ha nem is az itt használt fogalmakkal leírva, sok évtizede a gyermekvédelmi munka meghatározó részét jelenti a veszélyeztetett, vagy krízis helyzetű gyerekek segítése. A Magyarországon használt elnevezések, meghatározások és az ezekhez kapcsolódó szakmai munka azonban sok tekintetben még ma sem egyezik meg a világ fejlett országaiban elfogadottakkal. E könyv arra tesz kísérletet, hogy elemezze az elméleti és gyakorlati problémákat, kategóriák szerint vizsgálja a különféle bántalmazási, elhanyagolási formákat, és egy lehetséges új szó- és fogalomhasználatot, valamint szakmai megközelítést mutasson a korábbi gyermekvédelmi megközelítéshez képest. Jó lehetőséget kínál azokra a szakmai vitákra, amelyek a 10 éves gyermekvédelmi törvény ünneplése alkalmából kimunkálhatják az elnevezéseket, megfeleltetéseket és tartalmakat, amelyek feltétlenül szükségesek lennének, hogy egyféle szakmai nyelvet beszéljünk és a nemzetközi gyakorlatban meghonosodott elveket és gyakorlatot ezzel is megerősítsük Magyarországon.
Complex Kiadó, 2007

A szerző a személyiségfejlődés alapfeltételeinek bemutatása után megismerteti az olvasót a gyermekek szocializációját hátráltató és veszélyeztető tényezőkkel. Részletezi, hogy a pszichés traumákat átélt gyermekek milyen kataklizmán mennek keresztül.
Amennyiben a bajba jutott családok és gyermekeik megfelelő időben nem kapnak segítséget (anyagi-szociális-lelki), akkor a legkülönbözőbb személyiségzavarokat kénytelenek elszenvedni. Végül az egyes alkalmazkodási nehézségekkel küszködő gyermekek nevelési módszereit tárgyalja a szerző. A könyvet javasoljuk mindazoknak (pedagógus jelölteknek, pedagógusoknak, családsegítőknek, szociális munkásoknak, nevelőtanároknak, nevelőszülőknek, szülőknek, gyámügyi dolgozóknak), akik hátrányos helyzettel és viselkedészavarokkal küszködő gyerekekkel foglalkoznak. Tanulsággal olvashatják azon anyák vagy apák, akik gyermekeikkel a legkülönbözőbb vészhelyzeteket élték át.
APC-Stúdió, 2006
Az 1997 novemberében életbe lépett törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról alapvető szerkezeti, módszertani, szakmai és szemléletbeli változásokat indított el. A szakemberek a velük szemben támasztott megváltozott követelmények teljesítéshez nem kaptak elégséges képzést, szakmai segítséget és olyan segédanyagokat, elemzéseket, kézikönyveket, amelyek megfelelő módon segítették volna az eligazodást, értelmezést, gyakorlati teendőket.
Ebben a könyvben arra tettünk kísérletet, hogy a veszélyeztetett, védelemre szoruló gyermekek több százezres csoportjára, a védelembe és gondozásba vett több tízezer gyermek mellett, általános érvényű, valamennyi gyerekre és jóllétükre vonatkozó elemzést és segítséget nyújtsunk mindazoknak, akik velük kapcsolatban állnak, nekik és családjaiknak nyújtanak szolgáltatásokat. A szociális szakemberek, igazgatásban dolgozók mellett nagy szükségük van az itt olvasható ismeretekre mindazoknak, akik családokkal és gyermekekkel dolgoznak, illetve akik ilyen tanulmányokat folytatnak.
Átdolgozott kiadás
Complex Kiadó, 2005
Ügyfélfogadás:
Hétfő: 8.00 - 17.00
Szerda és csütörtök: 8.00 - 16.00
Pénteken az ügyfélfogadás szünetel.
Minden módszertani évben 4 Hírlevelet készítünk el, amely alkalmanként 150 példányban újság formájában is kiadásra kerül. Mindemellett természetesen honlapunkon is elérhető pdf formátumban.
A Gyermekjóléti Központ ügyelete:
Szakmai vezetői, pályázati tanácsadás:
(telefonos tanácsadás) Hívható:
Munkaidőben, 9 - 17 óráig.